Pofonofon

"Ha beindul a nagy-nagy pofonofon,
S kinő egy új púp a kobakodon,
Ne bánd, csak a féltés hajt!

Ha cseng a fül, és fáj az arc a szájnál,
Valószínű, hogy valamit elhibáztál."

Ez a dalrészlet csengett ma a fülemben. Találó, ugyanis igencsak nagyot hibáztam. Így a kobakomon most (metafórikusan ugyan),de ott ékeskedik egy hatalmas púp. Szégyen-púpnak hívom. Nem vagyunk jóba. Sőt, nem is szándékszom vele megbarátkozni. 

Tervezgettem egész este, vajon hogyan szabadulhatnék meg tőle. 

Először lesikálni próbáltam. Rápakoltam egy rakás, illatosabbnál illatosabb mosószert. Mind hasztalannak bizonyult. A púp nemcsak, hogy még mindig ott ékeskedik, de még csak illata sem lett jobb. 

"A" tervet követte még "B","C","D"... Mind hiába. Míg csak egy manócska meg nem sajnált és elárult egy titkot. Ahhoz, hogy az ember a szégyen-púpokat a kobakjáról világgá kergesse, egy dolog szükséges: akarat. 

Elég akarat ahhoz, hogy az ember belássa: ő tehet róla, hogy a púp a kobakjára került. Akarat ahhoz, hogy jóvá tegye hibáját és változtatni akarjon. 

Végül kiderült, hogy nem is olyan rossz az a púp. Ő csak jól gatyába akart rázni. Sikerült neki. S Balunak igaza lett :

"Ha tűrni kel, tűrj jó kedvvel!

Vagy így, vagy úgy, azt ne feledd el,
Vitázni kár, egy izmos medvvel!

Kár vitába szállni, kár vitába szállni, kár!"