Verspatika

Eljön minden évben legalább egy olyan időszak, amikor énünket kétségek gyötrik. Amikor úgy érezzük, hogy valami nincsen rendjén, valamit elmulasztottunk.

 Az ilyen, lelki válságos időket nem nevezném feltétlenül depressziósnak, csupán elmélkedőnek. Ilyenkor nem csak a zuhany alatt merülnek fel bennünk az élet nagy gondjai, hanem lépten- nyomon beléjük vélünk ütközni.  

Ránk zuhan a csend. A külső hangzavarban csak a szívűnk tud néma maradni.

Az ilyen nyugalmas pillanatokat nem kell lehangolóként elkönyvelni. Meg kell próbálni a legtöbbet kihozni belőlük. Szomorkodás  helyett pedig játékként kell felfogni. Játék, melynek fő célja önmagunk megismerése. Játék, ahol átugorjuk a kétségek árkát. Játék, minek a végén mosolyunkat is visszanyerjük, kiegyensúlyozott önmagunk lehetünk.

Ahhoz, hogy a játékot végig tudjam játszani, szükségem van gyógyszerre. Energiát szolgáltató csodapirulára. A pirulák több félék lehetnek, de talán a leghasznosabbak a verspatika tárába tartozóak. Ahhoz, hogy a versek hatni tudjanak, csupán annyit kell tenni, hogy meg kell keresni az adott hangulathoz illő verse(ke)t.

Íme a verspatika egyik pirulája, Kosztolányi műve : Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Játsszunk.

Van valami titka?

Emberi sorsunk talán legnagyobb gondjai közül a legjelentősebb az örökös hangulat ingadozás. Valahogy soha nem tudjuk megtalálni a megfelelő összhangot, azt az utat, mely az igazi, tartós boldogsághoz vezet.
Már csak magamat figyelve észrevettem, hogy eddig egyedül gördítettem utamba akadályokat. Mindig akadt jobb dolgom a boldogságnál, az elégedettségnél. S ha már a gondokat is saját magam okoztam, egyedül én tudtam jobbá tenni a helyzetet. Nem azt állítom, hogy megtaláltam volna a boldogtalanság elleni gyógyírt, csupán azt, hogy rájöttem mi az, ami rajtam segít: az erős akarat. Az elhatározás, mely által véget vetettem a bizonytalanságnak és a nyugodtságot helyeztem a személyiségem trónjára.
Mostanság igyekszem mindent jónak látni, a lehető legpozitívabb módon megközelíteni. Elégedettség, kiegyensúlyozottság megtestesítője szeretnék lenni.
Egy kis ideje elmondhatom,hogy a feladatomat sikeresen teljesítem. Összhangban vagyok magammal.
Elárulom ám, hogy nem is olyan nehéz ez,mint ahogyan hangzik. Csupán az akaraterőnek kell erősnek lennie és máris mükszik a dolog. Igazolódni látszik, hogy: mindent lehet csak akarni kell!
A kis összhangos hangulatomnak akár himnusza is lehetne a következő dal. (Persze, én nem tudok most fűben ülősen nyugodt lenni, de remélem kitart ez a hangulat tavaszig, s majd akkor pótolom minden ilyesfajta lemaradásomat.)

"Egyedül távol a világtól".Jó ez most nekem. Kell ez a kis idő, amikor magam lehetek. Most kezdem csak igazán értékelni a csendes perceket. És mikor az ember összhangban van magával, akkor a csendes percek nem nyomasztóan , sőt igen feltöltően tudnak hatni ( főleg a vizsgázós időszak után ). Feltöltődötten pedig sokkal könnyebb álmokért, célokért küzdeni